Piroska megette a farkast

Két bejárat, tíz emelet, 109 szomszéd – nekem ez a ház az otthonom.

A zöldövezeti panelház az én kis falum, itt nem telik el úgy nap, hogy ne történne valami. Mégis, a folytonos változás és nyüzsgés ellenére is minden valahogy állandó, ismerős és biztonságos. A fémkapu nyikorgása, a jobb napokat látott lábtörlő szőnyeg, lépcsőfordulókban álló anyósnyelvek árnyéka, az emeletek folyosóját borító élénkpiros PVC mind, hosszú évek óta statisztálnak napi távozásomhoz és érkezésemhez.

Malvin néni a hatodikról megbízhatóan csenget rám hétfő esténként, hogy áthozza múlt heti kiolvasott újságjait. „Ne költsön rá aranyom, nekem a lányom hozza, ingyé’ van!” A szinte teljesen süket Emma néni folyosós beszélgetései, mára elengedhetetlen háttere lett a hétvégi családi ebédeknek. Kun bácsi ajándék mackósajtjai nélkül nem tudnám elképzelni a gyerekek reggeliét. Hála az alattam lakó kamasz Mészáros fiúnak, zeneileg mindig naprakész vagyok, ismerem a heavy metal, dubstep és a hard core minden fontosabb képviselőjének munkásságát. És itt van Csoki, a szembe szomszéd fekete tacskója, aki az eltelt évek alatt a világ legmegbízhatóbb ébresztőjének bizonyult számomra. A folyosó felől a lakásba beszűrődő léptek, csoszogások, ajtónyikorgások hangja, a falakon átszűrődő fürdővizek és öblítők zubogása, a szemétledobó távoli és rapszodikus morajlása együttesen biztosítanak róla: kis falum él, virul és működik.

Nálunk mindig van min bosszankodni, és mindig van minek örülni.

Legutóbb a felvonók okán tölthetett el minket derű, béke, és megelégedés. A dupla liftes ház lakóinak régi szégyenfoltja volt a két kiszolgált, kopottas utasfülke, melynek kéretlen is orrba szoruló szúrós illatára még percekig emlékezett az ember, miután kiszállt. Közösségünk felvonóktól való vizuális és nazális rettegésének nemrég egy szerelőbrigád vetett véget, és az erre elkülönített felújítási alapból csodás, új élménnyé varázsolták számunkra az emeletek közötti utazást. A tükörfényes alumínium ajtóknak, a futurisztikus fényben játszó nyomógomboknak, a fekete alapon piros digitális számkijelzőnek köszönhetően már-már úgy érzetük: liftjeink nem is egy újabb emeletre, hanem egyenesen a jövőbe repítenek minket! A csendes és gyors erőgépek megbízhatóan fuvaroztak fel és le, miközben szemem csak úgy falta benne a steril csillogást,  a modern részleteket. Emma néninek köszönhetően azt is tudtam, ezzel nem voltam egyedül, mindenki üdvözítette a változást.

Az egyetlen, akinek az új liftek némi árnyékot vetettek a hangulatára, az Piroska volt.

A fiatal takarítónőnek péntekenként mindenkihez volt egy jó szava. Gyorsan és jól dolgozott, nem is értettem, sokan miért őt okolják, ha a földszintet már szombatra elborította a szórólap, vagy ha a ledobókban hétfőre térdig jártunk a krumpli héjban. Ő volt az egyetlen, aki valóban takarította a házat, nekünk csak vigyázni kellett a rendet és tisztaságot. Pneumatikus büszkeségeink megjelenése után többször beszélgettem Piroskával, és bár nem panaszkodott, nyilvánvalóan hatalmas többletmunkát pakoltunk apró vállaira. A belső felületeken minden érintés nyomot hagyott, így Piroskának a pénteki takarítást egy órával korábban kellett kezdenie, hogy mindenhonnan eltűnjön a kutyafarkak, kabátok, zacskók és tenyerek maszatjainak széles spektruma.

Az új liftek érkezése óta egy hónap is eltelt már, amikor először megtörtént.

Nekünk, „falubélieknek” addigra már természetessé vált a kényeztető luxus, és az amúgy egymást kevésbé ismerő együtt utazók kényszerű csendje is egyre gyakrabban megtört a csillogó bezártságban. Egy este aztán, mikor két nagy szatyorral és két másik szomszédommal együtt épp köszöngetve húzódtunk összébb a bal oldali liftben, majd ránk csukódott az ajtó... és szembetaláltuk magunkat az eddig nem tapasztalt szörnyűséggel: valaki belülről ráköpött a liftajtóra. De nem egyszerűen. A leírására most nem térek ki részletesen, de az illető nagyvonalúan és bőséggel helyezte közszemlére belső feleslegeit. Undorító. A látvány mindannyiunkat sokkolt. Teltek a napok, és egyre sűrűbben jelentek meg hasonló remekművek a lift ajtaján,  nem egyszer a fülke tetejére is jutott az áldásból. Csak találgathattunk, ki művelheti mindezt - a felújítás során belső kamerára nem gondoltunk. A köztünk élő Gonosz, a magányos és neveletlen lakótárs tevékenységének úgy tűnt, többet senki és semmi nem szabhat gátat. Az eleinte örömöt és megelégedést okozó házon belüli utazás érzését gyorsan felváltotta az undorral telt kíváncsiság, ahányszor csak hazatérve rám zárult valamelyik automata kabinajtó. Piroska nem panaszkodott. Rendületlen munkájának eredményeképp pénteken mindig eltűntek a nyomok, de sokszor már másnap újabbak érkeztek. Jómagam nem láttam a problémából a kiutat, és már Malvin néni sem tudott mást, mint biztosítani: "Hogyha egyszer kiderül ki a felelős, kitépem a gazember nyelvét!” Mindenki tanácstalan volt.

De nem így a mi Piroskánk.

Takarítónőként ő motiváltabb volt, s valószínű jobban elmélyedhetett a megoldás keresésében, még nem egy pénteki nap felkerült a vidám és megváltó narancsszín papiros, mindkét liftfülke belső ajtajára:

„Tisztelt Lakók!

Örömmel értesítem Önöket, hogy a liftbe az egyenlőre ismeretlenek által meghirdetett „Köpj el, ha tudsz!” pályázatra – a nehéz pályázati feltételek ellenére is – rendszeresen érkeznek pályaművek.

A pályázaton nyilvánvalóan csak igen szigorú feltételek mellett lehet indulni, ezek emlékeztetőül:

• Gyávaság
• Önbizalom hiány
• Önértékelési zavarok
• Belső (külső) igénytelenség
• Mások munkája iránti abszolút tiszteletlenség
• Kiemelkedően alacsony intelligencia hányados
• Az élet egyéb területein mutatkozó általános sikertelenség

A lakók a beérkezett pályaműveket rendszeresen megtekinthetik a lift ajtaján, esetenként a plafonon.

Fontos! Mivel a lelkesedés nagy, itt hívom fel rá a figyelmet:

1. beküldött pályaműveket nem áll módomban megőrizni,
2. győztest hirdetni csak névvel beérkező pályaművek esetén lehet!

Minden pályázónak és szüleinek is, ez úton is szívből gratulálok!

Piroska, a takarítónő”

Az ajtó tükröződésében láttam, ahogy arcom önkéntelen is mosolyra derült. Piroska többet ésszel, mint erővel hozzáállása nyilvánvaló humorral talált telibe. Kiírása ugyan csak két napig volt a liftekben, de ez nem is baj. A köpdösés megszűnt.

Így esett, hogy Piroska megette a farkast.